Rómeó, miért vagy te Rómeó? Itt is, nem csak a színházban párszor elhangzott a kérdés. Vissza kanyarodva az előző bejegyzéshez...

Megtaláltam szívem választottját, már csak a nevemre kellett venni, óh igen. Talán ez volt a történetünk legegyszerűbb alapköve. Ezen lépést követve, minden bonyolulttá vállt. Szerezni kellett egy autószerelőt, érdekelt hogyan is néz ki az autó alja. Milyenek a taposók, milyenek a sárvédő ívek, stabilizátorok, lengéscsillapító, stb...Egyszóval miben is foglalok majd helyet mindennap. Eddig a terv egész egyszerű. 

-"Rómeó, te és én most elmegyünk a doktorbácsihoz." 

A járgány egyértelmű "nemindulokelazéééése' " kommunikációja egyből jelezte, egyre nagyobb szükség van egy szerelőre. Kaptam egy telefonszámot, egy hívást megeresztettem. Szerencsénkre másnap kapott szabad időpontot az autó. Itt kezdődött mindenféle komolyabb probléma, próbálkoztunk csápos emelővel aláemelni a gyári emelési pontokon... Mondanom sem kell, ha hallottál már konzervdobozt nyílni ahogy feszíted az ujjaddal és a doboz fixen mm pontosan áll ahol megfogtad, akkor tudod miről beszélek. Igen az autó egy helyben volt, amíg végig néztük ahogy az emelő szépen megy fel, halad centiről-centire. Közben pedig olyan hangok jöttek onnan amit nem szívesen hallgatsz egy ilyen (kívül) szép autótól. Megbeszéltük, másféle eljárást kell találnunk, lengőkaroknál, és a hátsó két gyári pontnál már megfelelő magasságúra emelkedett az autó, kapott seprűnyél tesztet, "Mostesséllefeneegyenmeg" mivel ez a munkafolyamat sikeresen lezárult alá lehetett ereszkedni a kisautónak. Az ember mint olyan egy kíváncsi lény, minden érdekli. Nem volt ez másképpen a szerelőmmel sem, nyomkodta, feszítette, csavargatta azokat a lemezdarabokat, amit az 1997-es olasz alvázvédő tartott. Egészen sok sikerrel, ugyanis soha nem láttam előtte a tükörben hogy fogyna az autóm. Apró fekete darabok sem foszlottak tova. Tehát,felméréseink és kutatásaink alapján nagyjából az autó 80%-a rohadásnak állt, ebből 40%-a nem volt meg. Egyszerűen lemostam a mosóban. Fel sem tűnt, gondoltam sár. Persze hogy nem az volt. Nos innen indult az egész sztori, Az autót nagyon megszerettem, soha nem hegesztettem előtte, itt is csak kipróbáltam. Egy igazi élménynek voltam tanúja. Rengeteg lemezmunka, rengeteg alvázvédő, számtalan szitok szó után elérkezett a műszaki napja (Igen, műszaki volt rajta egy hónapig mikor a vásárlás megtörtént.) Tehát, műszaki vizsga, Nem lett egy OT-s szörnyeteg, de egy autózható kis fenevadat kaptam vissza. Naná hogy vizsgakapunál kivillant a légzsák lámpája... Nettó szívás, keressünk valakit aki olyan őskövület géppel dolgozik, hogy kitudja olvasni, és kiüti. Siker. Ment minden mint a karika csapás, az autó átment. Innen kezdve soha nem lehetett minket szétválasztani. Szerettem minden rezdülését, amikor a TS motor ordít, úgy semmi nem küzd azért hogy menjen. Szerettem mikor picit-picit elment a fordulatszámmérő hatezres fordulatszámig, rengeteg élményünk van együtt. Később meg kellett tőle köszönni mindent és elindítani egy olyan úton, ahol már nem én vezethetem

          Egy Alfa Romeo soha nem egyszerű, most is azt mondom hogy kell, tudom hogy nem egyszerű autó, valóban makrancos, mint egy olcsó nő, aki a fiatal Madonna, csak otthoni ruhában. Szóval meg kell tanulni együtt élni vele. Egyszer még lesz. A sztorinak sincs vége, folytatás következik....